Tüntetés lesz az Elios-ügy miatt: Fény kell, hogy derüljön végre az igazságra!

A Főnix Mozgalom demonstrációjának résztvevői szeretnék megtudni az ügyészektől, hogy kit védenek és kit szolgálnak.

Tiltakozás az ELIOS-ügy lezárása miatt

November 12-én 17.30-ra állampolgári tiltakozó akciót szervez a Nemzeti Nyomozó Iroda épületéhez a Főnix mozgalom. A szervezet az ellen tiltakozik, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást az ELIOS-ügyben.

Kivilágítják a Nemzeti Nyomozó Irodát az ELIOS-nyomozás leállítása miatt felháborodott polgárok « Mérce

„Annak ellenére, hogy az OLAF egyértelmű csalásokat tárt fel. Annak ellenére, hogy országszerte 14 megyében, 28 településen sötétségben tartják az embereket.”

Az Országos Rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette az Elios Innovatív Zrt. ügyében, ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást.

A csalások elleni európai hivatal eddig arra hivatkozott, hogy még folyik a magyar nyomozás. De most lezárult.

Elios-ügy: A hódmezővásárhelyi lámpacserék dokumentumait sem vizsgálta a rendőrség | 24.hu Elios-ügy: A hódmezővásárhelyi lámpacserék dokumentumait sem vizsgálta a rendőrség | 24.hu

Pedig onnan indult az egész csalásgyanú.

A rendőrség még a hódmezővásárhelyi lámpacsere iratait se kérte ki az Elios elleni "nyomozásában" A rendőrség még a hódmezővásárhelyi lámpacsere iratait se kérte ki az Elios elleni "nyomozásában"

A "mindenre kiterjedő nyomozás" pont az első, hódmezővásárhelyi beruházásra, amely alapján a későbbi pályázatokat is kiírták, nem terjedt ki.

A magyar hatóságok bűncselekmény hiányában beszüntették a nyomozást az Elios-ügyként elhíresült, a miniszterelnök vejét érintő ügyben. Az OLAF is reagált a dönt